A gyerekek és a mozgás – mit érdemes figyelembe venni?

Számos olyan gyakorlat van, ami mind gyereknek, mind felnőttnek jót tesz, és a rendszeres sportolásnál érdemes ezekre is odafigyelni.

Szó esett már arról, hogy egy idő után a gyerekek is egyre kevesebbet mozognak, illetve sok felnőtt úgy gondolja, hogy az ő életükbe sem fér bele a rendszeres sportolás.

Olyan is van, amikor valaki nagyon szeretne egészségesen élni, azonban nem figyel oda arra, amire kellene: nem a megfelelő mozgásformát választja, esetleg koplal, mert azt hiszi, hogy az egészséges, ezzel viszont csak árt magának.

Már kiskorban meg kell tanítani a gyerekeknek, hogy mi az, ami egészséges, illetve, hogy a sportolás az fontos.

De ez igaz a felnőttekre is, hiszen sokan ezt teljesen elfelejtik.

Már pedig a szervezetünkre nagyon oda kell figyelni, az ízületi gyulladás is egy olyan, ami már szinte bármilyen korban előjöhet, nem csak az idősebb generációnál. 

Mire figyeljünk oda a gyerekeknél?

Ahogy a gyerekek nőnek, úgy változik az ő életmódjuk is.

Bekerülnek az iskolába, ahol naponta akár több órákat a padban kell ülniük és koncentrálniuk.

Utána ugyanezt folytatják otthon, hiszen el kell készíteni a házi feladatokat és fel kell készülni a másnapi órákra.

Éppen ezért itt fontos megemlíteni a helyes testtartást, illetve a hátizmok megerősítését.
Már a gyerekkorban fontos erre odafigyelni, mert a rosszul berögződött testtartás a későbbiekben komoly problémákat okozhat.

Igaz, a gyerekek sportolnak az iskolában, hiszen ott van a testnevelés óra, viszont az sokszor nem elég, vagy éppen egyáltalán nem célirányos – vagy nem ér semmit.

A felnőttek élete is hasonló

Felnőtt korban is ugyanúgy problémát jelent a folyamatos ülés és a kevés mozgás.

Aki például ülőmunkát végez, az reggeltől késő délutánig ül az irodában (aktuális és gyakori példa az irodai munka), sőt, sokan haza is viszik a munkát.

Tehát tulajdonképpen ebben hasonlít a gyerek és a felnőttek élete.

Éppen ezért mindkét korosztálynak érdemes néha egy kis pihenőt tartani, felállni az asztaltól, és
megmozgatni a végtagokat, akár mellé törzskörzést végezni, és egy kis nyújtást.

A gerincünkre nagyon oda kell figyelnünk, ha nem tesszük, hatalmas fájdalmak és komoly betegségek várhatnak ránk, amik megkeserítik a mindennapjainkat.

Gyakorlatok, amiket mindenki csinálhat – előzd meg a bajt!

Ahhoz, hogy javuljon, vagy éppen megtartsuk a helyes testtartásunkat, a hasizmunkat is edzeni kell.
Ehhez tökéletes megoldás a felülés, a lábemelés és a törzsemelés egyszerre.
Fontos, hogy minden izmunkat megmozgassunk, nyújtsuk az ízületeket, erősítsük a végtagjainkat is, ezért a fekvőtámasz, és akár a súlyzós edzés is megfelelő lehet.
Sokan a plank gyakorlatokat is előnyben részesítik, ez az, amikor ugyanolyan testtartásban vagy, mint a fekvőtámasznál, annyi különbséggel, hogy alkarral támasztod meg magad, és így tartod a testhelyzetedet, az időt pedig folyamatosan megnöveled.
Számos különféle lábgyakorlat is van, ami hozzájárul ahhoz, hogy a combunkat és a vádlinkat erősítsük, ezeket is szintén lehet súlyokkal kiegészítve végezni.
Ha minden testrészedet megfelelően megmozgatod, akkor az állóképességed is nőni fog, és folyamatosan egyszerre tudod erősíteni magadat.
Ne feledkezz meg sosem a bemelegítésről és a levezetésről, mert, ha ezeket kihagyod, akkor csak nagyobb kárt teszel magadban, mint amekkora hasznot.
Ezeknél a gyakorlatoknál fontos szempont az is, hogy ki mennyi idős, milyen a testalkata, illetve, hogy mit szeretne elérni. 

A gyerekeknél fontos, hogy olyan sportágat válasszunk nekik, ami számukra is megfelel és érdekli őket.

Fontos, hogy a folyamatos érdeklődésüket fenntartsuk, különben meg fogják unni és csak szenvedés lesz a számukra, az pedig senkinek sem jó.

A gyerekek szeretnek mozogni, csak meg kell nekik mutatni, hogy mi az, amit úgy is tudnak csinálni, hogy azt szeretik.

Sok gyerek és tinédzser ezért nem szereti a testnevelés órákat az iskolában, illetve azért nem szeretnek mozogni, mert a szülők olyan sportágat erőltettek rájuk, amiket nem kedvelnek, és nem érdekli őket. 

Hogyan lehet alkalmazni ezeket a gyerekeknél?

Egyedül szeretne sportolni, vagy inkább a csoportos játékokat szereti?

Hobbiként szeretné csinálni, vagy szívesen versenyezne is?

Számos olyan tényező van, amit nem tudhatunk addig, amíg őt meg nem kérdezzük.

Nem gond, ha a gyereket sok minden érdekli, és az évek alatt sok sportágat kipróbál, hiszen így tanulja meg, hogy mi az, ami érdekli őt.

Ha megtanulja a gyerek, hogy a sportolás lehet jó dolog, és nem csak egy ráerőltetett dolog, amit kötelező csinálnia, akkor fogja igazán szeretni azt, amit csinál.

Így pedig megtartható az az állapot, hogy folyamatosan és rendszeresen fog majd sportolni.

A mozgás pedig jót tesz a szervezetének, és elkerülhetjük, hogy esztelenül, mindent össze-vissza csináljon, hiszen a nem átgondolt mozgásformák csak problémát okoznak.

Ha a gyermek megtanulja, hogy a mozgással csak jót tesz magának, akkor nagyon sok évig elkerülhető, hogy ízületi gyulladása legyen.

Az ízületi gyulladás a fiatalokat is érinti, nem csak az időseket.

Legyünk résen és beszélgessünk sokat a gyermekkel, hagyjuk, had próbáljon ki sok új dolgot, így biztosítva, hogy a sportolás a gyermek életének a része maradjon még jó sokáig!

Kérdezzük meg, mi az, ami érdekli a gyereket!
Sok Kicsi